2003-ban kezdtem el futni. Emlékszem arra a pillanatra, amikor a pálya szélén álltam, miközben a barátnőm futott és egyszer csak jött egy inger, hogy én is teszteljem magam. Vajon én hány kört tudnék lefutni?
Az utolsó negatív Élményem a gimnáziumban volt, amikor egy sportnapon túl nagy iramban startoltam. Mindenkit megelőztem, hatalmas volt a távolság. Elsőként érhettem volna a célba, de mivel nem volt gyakorlatom, a cél előtt pár méterrel annyira elfogyott a levegőm, hogy beszúrt az oldalam és ott rogytam össze.
Onnantól kezdve számomra mindenki hülye volt, aki futott. A barátnőmet is folyton piszkáltam a futásmániája miatt. Aztán 2003-ban egy nyári délutánon kimentünk velük a pályára. Néztem, ahogy a barátnőm fut és én egyszer csak valahonnan kaptam egy késztetést, hogy fussak.
Első próbálkozásomra 4 kört lenyomtam és nagyon meglepődtem, hogy ez milyen könnyen ment ( csak a gyengébbek kedvéért a sportpályán egy kör = 400 méter.) Ez volt a vízválasztó. Mert innentől kezdve kezdtem el rendszeresen futni. Néhány hét alatt a négy körből nyolc, aztán tíz kör lett.
Azóta én is futásfüggővé váltam. Ha nem tudok egy héten legalább kétszer futni menni, elvonási tüneteim lesznek. Többnyire 10 kört futok. Néha 13-at. De a 10 kör nekem pont elég. 4 km. Nem azért futok, mert bizonyítani akarom, hogy milyen fantasztikus nő vagyok. Nem. Azért futok, mert jól esik és annyit, amennyi jól esik. Senki fölé nem akarok kerülni. Futhatnék erőmön felül is, akár 15 kört, de nem éreznék mást, mint amit 10 kör után érzek.
A célom magamat karban tartani, megőrizni a rugalmasságomat, a fiatalosságomat és nem utolsó sorban egy kicsit fogyni.
